Hírek
2016. Április 14. 07:45, csütörtök |
Belföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Az amerikai külügyminisztérium jelentést tett közzé az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről
A nagy számban átutazni akaró migránsok és menedékkérők kezelésénél találta a legnagyobb emberi jogi problémát Magyarország vonatkozásában az Egyesült Államok külügyminisztériuma
az emberi jogok világszintű helyzetét vizsgáló, 2015-re vonatkozó éves jelentése szerint.
A tárca immár negyvenedik éve készíti el az emberi jogokkal foglalkozó világjelentését.
Magyarországnak bő ötven oldalt szenteltek hét fejezetben a jelentés készítői, felsorolva a szerintük említésre érdemes történéseket. A legjelentősebb problémaként megjegyezték, hogy a migránsáradat kezeléséhez idegengyűlöletről tanúskodó retorika és a humanitárius segítség hiánya kapcsolódott.
A jelentés felrója azt is, hogy a 2014-ben, kétharmados parlamenti többséggel újraválasztott Fidesz-KDNP koalíció a jogi keretek és az állami struktúra 2010-ben megkezdett változtatásait, nagyrészt a társadalmi konzultáció vagy az ellenzéki pártok bevonása nélkül folytatta 2015-ben. Idéz meg nem nevezett nemzetközi szervezeteket és emberi jogokkal foglalkozó, nem kormányzati szerveket (NGO-kat), amelyek kritikával éltek, mert szerintük szisztematikusan rombolták a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a demokratikus intézményeket, az átláthatóságot. A készítők az emberi jogi gondok között említették, hogy a kormány nyomást gyakorol és megfélemlíti a civil társadalmat, a társadalomban felbukkanó független hangadókat.
A jelentés emberi jogi problémaként említi a börtönök túlzsúfoltságát, a foglyokon elkövetett fizikai erőszakot, az előzetes letartóztatás hosszú idejét, a migránsok és menedéket kérők fogva tartását, a kormányzati korrupciót, a szűkülő szerkesztőségi függetlenséggel járó médiakoncentrációt. Rögzíti, hogy Magyarországon 2015-ben előfordult családon belüli erőszak, nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak, nők szexuális zaklatása, mentális betegségekkel küszködőkkel szembeni embertelen bánásmód, homoszexuálisok, leszbikusok és transzneműek szóbeli zaklatása.
A szólás- és sajtószabadság helyzetéről szólva az amerikai külügyminisztérium jelentése azt írja, hogy Magyarországon büntetendő a gyűlöletbeszéd, és példát is hoz egy esetre, amely tavaly novemberben történt: a pesti központi kerületi bíróság egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy férfit, mert inzultálta a budapesti utcán gyermekével sétáló izraeli konzult.
A média szabadságáról szóló információiban idézi a Freedom House 2014-es viszonyokról szóló jelentését is, miszerint Magyarországon a sajtószabadság enyhén romlott, de még "részben szabad" a magyar sajtó.
A külügyminisztériumi összeállításában külön alfejezet foglalkozik a migránsok és menedékkérők helyzetének magyarországi kezelésével. Idézi az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó főbiztosát, aki szerint a szeptemberben és októberben életbe lépett új törvények nem férnek össze a Magyarországra is kötelező emberi jogi kötelezettségekkel. "Menedéket kérni nem bűncselekmény, mint ahogyan illegálisan átlépni a határt sem az" - így az idézet. A jelentés ugyanakkor elismeri, hogy Magyarország nem küldte vissza a háborús övezetekből érkezőket a konfliktusok színhelyére, de Szerbiába viszont visszaküldte őket.
Az emberi jogi jelentés alfejezetet szentel a korrupciónak és a kormányzati átláthatóság vélelmezett hiányának is. Konkrét példaként a BudaCash, a Hungária és a Quaestor ügyét említi.
Az antiszemitizmus megnyilvánulásainak taglalásakor a washingtoni külügyminisztérium a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) adataira támaszkodva közli, hogy Magyarországon tavaly 26 regisztrált antiszemita incidens volt, ám fizikai erőszak nem történt.
A jelentés említést tesz a gyöngyösi zsidó temető megszentségtelenítéséről, a pásztói polgármester, Sisák Imre antiszemita kijelentéseiről, és arról is, hogy Sisákot, aki a Nógrád megyei kormányhivatal vezetője volt, ezek után a miniszterelnöki hivatal utasítására le is váltották. Részletesen taglalja a jelentés a Székesfehérvárra tervezett Hóman Bálint-szobor ügyét, valamint a Sorsok Háza múzeumi projekt körüli vitákat is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.