Hírek
2017. November 28. 09:50, kedd |
Helyi
Forrás: erdmost.hu
LEGYEN SZEBB KÉTSZÁZ GYERMEK KARÁCSONYA!

A Szeretetcsomag elnevezésű városi akció keretében több mint kétszáz nehéz körülmények közt élő érdi gyermeknek tehetik szebbé a karácsonyát .
Azok, akik megtöltenek egy cipősdobozt új – illetve nem használt – játékkal, meséskönyvvel, írószerrel, csokoládéval.
Pulai Edina képviselő (Jobbik), a Szeretetcsomag akció kezdeményezője tudósítónknak elmondta: az akciót a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint önkéntesek és támogatók segítségével szervezik, és több helyszínen is várják majd a segítőkész lakosok által összeállított csomagokat.
Érd-alsónál, a bevásárlóközpont melletti Európa-sétányon álló faházban december 9-én, 10-én és 16-án 9 és 17 óra között, az Érd Arénában pedig december 9-16. között reggel 8-tól este 8-ig lehet leadni az ajándékdobozokat. A szervezők kérik az adományozókat, hogy a csomagokba ne kerüljön romlandó élelmiszer.
– Aki szívesen adományozna gyümölcsöt, kérjük, külön csomagolva adja át a gyűjtőhelyen – fűzte hozzá Pulai Edina.
A cipősdobozokat nem szükséges becsomagolni, az viszont segítséget jelent, ha az adományozó ráírja, hány éves és milyen nemű gyereket kíván megajándékozni.
A dobozokat a Család- és Gyermekjóléti Központ szállítja ki a rászoruló családoknak; mint Bereiné Petrik Mária intézményvezetőtől megtudtuk, már készül a megajándékozandók listája, ami várhatóan kétszáz-kétszázötven nevet tartalmaz majd. Természetesen a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekekre is gondolnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Kék hírek
Elhunyt Varga Ákos motorversenyző
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.