Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2018. Január 11. 10:23, csütörtök | Helyi
Forrás: erdmost.hu

SEGÍTSÉG A KACIFÁNTOS CSALÁDOKNAK

SEGÍTSÉG A KACIFÁNTOS CSALÁDOKNAK

Idén is elindította a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülőknek szóló élményfeldolgozó tréningjét az Életfa Csoport Egyesület.

A térítésmentes tanfolyamot idén kezdő és haladó csoportban is meghirdették. Aki szeretne, még jelentkezhet, a program ingyenes, feltétel csupán a szülői csoport tagság.

Hatalmas öröm, amikor kisbaba érkezik a családba. És hatalmas sokk, amikor kiderül: valami nem stimmel, a kicsi nem megfelelően fejlődik. Ezt az élményt, illetve a kialakuló élethelyzetet gyakran nagyon nehéz elfogadni, feldolgozni. Ebben segítenek az Életfa által szervezett, szakember által vezetett kiscsoportos, zárt beszélgetések. A szülők – általában édesanyák – megosztják egymással, hogyan fogadták ők, illetve a tágabb család a sérült – “kacifántos” – gyermeket, hogyan tudnak megfelelni ennyi szerepelvárásnak, hogyan változik a kapcsolatrendszerük, hogyan hat ez az élethelyzet az apára, a testvérekre.

A program tavaly indult, és most folytatódik, kezdő és haladó turnusokban. A beszélgetések során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül. Példát, erőt kapnak, megoldástípusok is kirajzolódhatnak előttük a tekintetben, hogyan lehet jobban beosztani az energiát, időt, megőrizni a női és a társadalmi szerepet is – tudtuk meg dr. Pintér Gábor főiskolai tanártól, aki évtizedek óta oktat konduktorokat a Pető Intézetben, és vezet szülők körében hasonló tanfolyamokat.

Azok, akik részt vettek a tavaly januárban indult tréningen, most jelentkezhettek a folytatásra, hiszen haladó csoport is indul, ahol nem csupán az élményfeldolgozáson van a hangsúly, hanem a közösségépítésen is, hiszen olyan módszereket is elsajátíthatnak az édesanyák, amelyekkel segíthetnek másoknak – hangsúlyozta Pintér Gábor.

A különleges tréning az Életfa Csoport Egyesület szervezésében valósulhat meg, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával – tudtuk meg Ömböli Ágnestől, az egyesület elnökségi tagjától. A havonta egy alkalommal – hétfőn – megrendezett, négy egymásra épülő beszélgetésből álló tréningre még lehet jelentkezni, de csak az Életfa Csoport szülői közösségébe tartozó tagoknak.

Bővebb információ az Életfa Csoport Egyesületről itt olvasható.

erdmost.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.