Hírek
2016. Augusztus 06. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Új pszichoaktív anyagot áruló bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök

Új pszichoaktív anyagot, \"zsályát\" áruló bűnszövetséget számoltak fel a rendőrök Kiskunfélegyházán, egy 41 éves férfit őrizetbe vettek, két társa szabadlábon védekezhet - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pé
A közlemény szerint egy aggódó szülő 2005 őszén kérte a kiskunfélegyházi rendőrség segítségét lánya zavart viselkedése és a nála talált kábítószergyanús növényi őrlemény miatt. Az átadott minta alapján a kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a 0,22 gramm anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.
Az ügyben büntetőeljárás indult, majd a széleskörű adatgyűjtés és nyomozás során kiderült, hogy K. József és társa legalább egy éve állítja elő a kábítószergyanús növényi őrleményt - alufóliába csomagolva vagy önzáró tasakokba kimérve - kiskunfélegyházi lakásukban, és rendszeresen értékesítik is.
A nyomozók és a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egyszerre két kiskunfélegyházi helyszínen tartottak házkutatást és a bűnszövetség három tagját elfogták.
K. József és K. Anita tartózkodási helyén bruttó 90 gramm kábítószergyanús zöld színű anyagmaradványt, valamint több millió forint készpénzt, a 37 éves T. Alíz lakásában pedig összesen bruttó 45 gramm eladásra előkészített növényi őrleményt, valamint több tízezer forint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrök - írták.
Az eddigi adatok szerint K. József megbízásából a 29 éves K. Anita állította elő az úgynevezett zsályát, amelyet T. Alíz értékesített.
A bűnszövetség tagjait új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök. A 41 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását, két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok